

Tiszaújváros önkormányzatának képviselő-testülete 2014. január 30-án, csütörtökön 9 órakor ülést tart a Városháza III. emeleti tanácskozó termében.
Napirendi javaslat:
Nyilvános ülés:
Tiszaújváros önkormányzatának képviselő-testülete 2014. január 30-án, csütörtökön 9 órakor ülést tart a Városháza III. emeleti tanácskozó termében.
Az Országgyűlés 2011 decemberében fogadta el a civil szervezeteket érintő alábbi jogszabályokat:
A fenti jogszabályok néhány §-tól eltekintve 2012. január 1-jén léptek hatályba. Az Ectv. 75. § (1) bekezdése arról rendelkezik, hogy 2012. január 1. napját követően csak olyan civil szervezet kaphat költségvetési támogatást, amely a 30. § szerint letétbe helyezte beszámolóját. Az Ectv. 30. §-ban foglaltak szerint a civil szervezet (a civil társaság, illetve a Magyarországon nyilvántartásba vett egyesület – a párt kivételével -, valamint az alapítvány) köteles a jóváhagyásra jogosult testület által elfogadott beszámolóját, valamint közhasznúsági mellékletét – kötelező könyvvizsgálat esetében a könyvvizsgálói jelentéssel együtt – az adott üzleti év mérlegfordulóját követő ötödik hónap utolsó napjáig letétbe helyezni és közzétenni.
Az év végi ünnepek miatti munkanap-áthelyezések következtében december 21-e, szombat munkanap lesz. Ennek megfelelően a Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatalban a pénteki munkarend szerint 8-tól 12 óráig fogadják az ügyfeleket.
A Polgármesteri Hivatal felhívja a közterületen elhelyezett reklámtáblák tulajdonosait, hogy a közterület-használati megállapodásban rögzítettek szerint az engedély érvényessége 2013. december 31-én lejár.Amennyiben a tábla tulajdonosa a közterület-használatra vonatkozó igényét a továbbiakban is fenntartja, az engedély meghosszabbítására – a megállapodás lejárta előtt legkésőbb 15 nappal – a Polgármesteri Hivatalban kérelmet kell benyújtania. Felhívjuk az érintettek figyelmét, hogy amennyiben a kérelem benyújtásának a megadott határidőig nem tesznek eleget és a megállapodás érvényét veszti, kötelesek az eredeti állapotot helyreállítani, melynek elmulasztása esetén a Polgármesteri Hivatal az engedélyes költségére a helyreállítást előzetes értesítés nélkül elvégezteti.