

Értesítjük az érintett szülőket, hogy a 2013/2014. tanévre történő általános iskolai beíratásokra az alábbi időpontokban kerül sor: 2013. április 8 - 9. (hétfő, kedd) 8.00 órától 18.00 óráig
A beíratás helyszíne: Tiszaújvárosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Pedagógiai Szakszolgálat 3580 Tiszaújváros, Alkotmány köz 2.
Tanköteles, azaz 2007. augusztus 31-ig született gyermekét a szülő köteles a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerinti illetékes, vagy a választott iskola első évfolyamára beíratni. Az első évfolyamra történő beíratáskor a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosító és a lakcímet igazoló hatósági igazolványt (lakcímigazolvány), az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolást, a gyermek TAJ-kártyáját, a gondviselő lakcímkártyáját, a gyermek törvényes gondviselőjének személyéről szóló igazolást, bírósági végzést, valamint a gyermek születési anyakönyvi kivonatát kell bemutatni. A felvételről első fokon az iskola igazgatója dönt, elutasítás esetén a fenntartó hivatott a felülbírálati kérelmet elbírálni.
Hok Csaba igazgató
Bozsikné Vig Marianna tankerületi igazgató
A Polgármesteri Hivatal értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy a Tiszaszederkény városrészbe közlekedő helyi autóbuszjárat menetrendje az alábbiak szerint módosult: Szabad- és munkaszüneti napokon, a Tiszaszederkény városrész, Kossuth u. 70. sz. megállóhelyről eddig 7.30-kor induló járat indulási ideje 7.15-re módosult. A naponta Tiszaújváros, autóbusz-állomásról eddig 16.25-kor induló járat indulási ideje 16.35-re módosult (minden nap). A menetrendmódosítás által a Miskolc - Debrecen irányba közlekedő járatokhoz jobb csatlakozás biztosítható. A módosítás 2013. március 1-jétől lépett életbe.
Tiszaújváros Város Önkormányzata az alábbiakról tájékoztatja a 2012. évben konyhakertet bérlőket:
2013. évtől megváltozott a földhasználat bejelentésére vonatkozó szabályozás. A változás kiterjesztette a bejelentésre kötelezettek körét. A konyhakerteket használók bérleti szerződése 2012. december 31-én lejárt és az új szerződés 2013. április hónapban kerül megkötésre. A szerződéskötésig nincs teendője a konyhakertet használóknak. A földhasználat bejelentésével kapcsolatos további információkról a szerződéskötésig (legkésőbb szerződéskötéskor) tájékoztatjuk ügyfeleinket.
Tiszaújváros területén 2013. március 11-től az alábbi munkálatok kezdődnek:
A tervek szerint a munkálatok 2013. május 4-ig fejeződnek be. Az építés ideje alatt forgalomkorlátozások, illetve parkolási nehézségek várhatók. Kérjük szíves türelmüket és megértésüket a kivitelezés befejezéséig!
Hirdetmény biztonsági jelentés közzétételéről
Veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem neve:
Ecomissio Kft.
Veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem működési helye:
3581 Tiszaújváros, TVK Ipartelep
A veszélyes tevékenység rövid leírása:
Az Ecomissio Kft. különösen az iparban, az ipari és egyéb szolgáltatást végző vállalatoknál és intézményeknél keletkező, főleg veszélyes és tovább újra nem hasznosítható hulladékok környezetbarát ártalmatlanítását (égetését) végzi, a hulladéktermelők, ill. tulajdonosok részére nyújtott komplex szolgáltatás keretében. Az Ecomissio Kft. területén tevékenységéből adódóan változó összetételű és változó mennyiségű veszélyes anyag lehet jelen.
A társaságnál történő fejlesztések és beruházások kapcsán, egy új fedett hulladéktároló és 2 db folyékony hulladéktároló tartály létesül, így az egyidejűleg tárolt hulladékmennyiség is növekedni fog. Ezzel összhangban, a jogszabályi előírások alapján, a cég elkészítette a biztonsági jelentését.
A biztonsági jelentés megtekinthető:
• Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal (Bitó Barnabás közbiztonsági referens, II. emelet 211. szoba, telefon: 49/548-079) ügyfélfogadási időben.
• A http://www.tiszaujvaros.hu/ honlapon (a honlap alján: Egyéb tájékoztatók, Biztonsági jelentések, Ecomissio Kft. biztonsági jelentése hivatkozáson).
Írásbeli észrevételek megtétele a biztonsági jelentéssel kapcsolatban:
A biztonsági jelentéssel kapcsolatban a lakosság írásbeli észrevételeket tehet. Kérem a tisztelt lakosságot, hogy a biztonsági jelentéssel kapcsolatos írásbeli észrevételeiket szíveskedjenek Tiszaújváros Város Önkormányzat jegyzőjének eljuttatni a következő címre: Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal, Dr. Molnár Tamás jegyző, 3580 Tiszaújváros, Bethlen Gábor út 7.
Az írásbeli észrevételek benyújtásának határideje: 2013. március 28. 16:00 óra.
Közmeghallgatás helye, ideje:
Tekintettel arra, hogy az eljárás már működő veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem tevékenységének jelentős változására vonatkozik, ezért a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet 21.§-ában foglaltak alapján, közmeghallgatást kell tartani, amelynek helye és ideje:
Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal, III. emeleti Tanácsterem,
2013. április 10. (szerda) 16:00 óra.
Tiszaújváros, 2013. március 04.
Bráz György
polgármester